„Ez nem depresszió, csak hiszti.” „Jó munkád van, családod, semmi okod szomorkodni.” „Minden fejben dől el.” „Nem gyógyulsz ki a betegségedből? Azért van, mert nem akarod eléggé.”
A legtöbb hangulat- és/vagy szorongásos zavarral küzdő hallotta már a fenti sorokat a betegsége kapcsán. Munkatársak, barátok, családtagok számára sokszor nehezen érthetők meg a pszichés betegségek. A gyakran ok nélküli sírás, a halálfélelem, vagy a hiperventilláció sokszor ijesztő a külső szemlélőnek (ahogy a betegnek is).
Az eddigi bejegyzéseim a pánikrohamokról szóltak. A mai téma a depresszió.
Depressziós/lehangolt/szomorú/kedvetlen vagyok. Az emberek sokszor szinonímaként használják ezeket a szavakat, holott a depresszió egy jól körülh
„Gyengatárolható pszichiátriai kategória.
Depresszióról beszélünk, ha az alábbi tünetek közül legalább 5 fennáll egy 2 hetes periódus alatt és ezek a korábbi tevékenység, állapot megváltozásaként jelennek meg.
- a nap legnagyobb részében és csaknem minden nap levert hangulat, amiről a beteg saját maga beszámol (szomorúság, üresség érzése), vagy környezete jelzi (sírni látják).
- a nap legnagyobb részében és csaknem minden nap az érdeklődés, öröm jelentős csökkenése a legtöbb tevékenységben
- jelentős sülycsökkenés vagy gyarapodás
- álmatlanság vagy aluszékonyság
- nyugtalanság vagy meglassultság, amit a környezet is megerősít
- fáradtság, energiahiány
- értéktelenség érzése, önvádlás, bűntudat
- koncentrációs problémák
- halállal illetve öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok
Az első kettő közül az egyiknek mindenképp teljesülnie kell a diagnózis felállításához, illetve fontos szempont, hogy a tünetek ne valamilyen testi betegség, vagy pszichoaktív szer, pl kábítószer hatására jelenjenek meg. (Az megint egy másik dolog, hogy krónikus, hosszantartó betegség kapcsán megjelenhet depresszió-erről majd a következő írásomban)
Sokszor lehet olvasni csoportokban, bejegyzésekben: „lehet depressziós vagyok, pedig nem történt velem semmi rossz. Minden rendben van az életemben, mégsem tudok örülni a dolgoknak….”
Miért lehet ez?
A depresszió lehet endogén vagy exogén (illetve uni- vagy bipoláris – de erről egy másik bejegyzésben)
Míg az exogén depresszió valamilyen külső hatásra jelentkezik, az endogén depresszió látszólag minden ok nélkül lép fel. Exogén depresszióról beszélünk, ha a hangulatzavar valamilyen negatív életesemény (szakítás, munkahely elvesztése) okán következik be. Az endogén depressziónál viszont nem tudjuk kiváltó eseményhez kötni a hangulatzavar kezdetét (mert pl. genetikailag vagyunk érintve).
A depressziót felfoghatjuk úgyis, mint egyfajta sérülékenységet. Minden ember más szinten érzékeny, ezért lehet, hogy míg a valaki egy szakítást követően hangulatzavarral fog küzdeni, addig más gond nélkül átvészeli. Minél érzékenyebb valaki, annál alacsonyabb az ingerküszöb, annál valószínűbb, hogy gyakrabban jelentkeznek depressziós tünetek.
Mi is történik az agyban a depressziónál?
Depressziónál a szerotonin, noradrenalin, dopamin, acetilkolin neurotranszmitterek mennyiségi és aránybeli változásai indulnak el. A transzmisszió lépcsői (szintézis, tárolás, felszabadulás, kötődés, visszavétel, lebomlás) számtalan tényező miatt sérülhetnek, pl. genetikai faktor, stresszválasz, sérülékenység. A farmakoterápia alapja, hogy az átvitel valamely lépésébe beavatkoznak a neurotranszmitter mennyiségbeli vagy aránybeli megváltoztatásával. Akár endogén, akár exogén depresszióról van szó, ezek az agyi folyamatok indulnak be.
Hogyan lehet az egyéni érzékenységen változtatni?
Itt lép be a képbe a pszichoterápia. A pszichológussal való közös munka arról szól, hogy felmérik a kliens erőforrásait, stresszel szembeni megküzdési módjait, a viselkedését uraló sémákat és ezen olyan módon változtatnak, hogy a kliens magabiztosabb, ellenállóbb legyen és minél több megoldási lehetőséggel rendelkezzen.
Ezért lehetséges az, amit nemzetközi kutatások is igazolnak, hogy a gyógyszeres és a pszichoterápia együttes alkalmazása eredményezi a leggyorsabb gyógyulást.
